A szo-ham mantra minden más mantrához hasonlóan a hang által hat. A szo-ham egyik vallásnak sem része. Egyszerű technika, amely az elme megnyugtatásában és összpontosításában segít. Míg a szo-hamot esetleg szó szerint is lefordíthatjuk: „én vagyok Az” („Benső önvalóm azonos az egyetemes tudatossággal”), a mantra nem a jelentésével hat. A hanghatás segíti az elme megnyugtatását, hogy végül túlléphessen a hangon és megtapasztalhassa a belső csendet.
A szo-hamot meghatározott módon használjuk. Miközben csendesen ülünk meditációs testhelyzetünkben, csendesítsük le, nyugtassuk meg a légzésünket. Engedjük légzésünket lelassulni, egyenletessé, és szabályosság válni, majd hagyjuk, hogy az elménk gondolatban meghallja a szo-ham hangot. Belégzéskor az első, lágyabb hangot, a szot halljuk, kilégzéskor, pedig a másodikat, ez a ham. Egyszerűen üljünk nyugodtan, és a légzés áramlásának nyugalmát megőrizve hagyjuk, hogy a hang minden egyes lélegzettel megismételje önmagát.
A mantrát csak mentálisan halljuk; nem hangosan ismételjük a szánkkal. Ha hagyjuk, hogy a mantra önmagát ismételje meg, lehet, hogy az elménk figyelme kevesebbszer kalandozik el.
Észre fogjuk venni, hogy más gondolatok is belépnek majd az elménkbe, és tudatosságunk más irányba fordul. Ha erre kerül sor, engedjük, hogy egyszerűen csak mintegy szemtanúk legyünk, ítélkezéstől mentesen figyeljük meg elménk asszociációját, majd elménket óvatosan vigyük vissza a szo-hamra. Fontos, hogy e folyamat során ne kezdjünk mentális kötélhúzásba. Ha gondolatok bukkannak fel az elménkben, egyszerűen vegyük őket tudomásul, és elménk figyelmét irányítsuk vissza a szo-ham hangra. Nem segít, ha mentális vitába keveredünk magunkkal, ha dühösek leszünk, vagy elítéljük magunkat amiatt, hogy elterelődik a figyelmünk. Az ilyen érzelmi reakciók még több energiát emésztenek fel. Gondolatok továbbra is megjelennek majd, de ha semlegesen viszonyulunk hozzájuk, a legtöbb anélkül szertefoszlik, hogy belső konfliktusba keverednénk magunkkal.
Először, amikor még csak pár percig vagyunk képesek leülni meditálni, azt vesszük majd észre, hogy az elménk valamelyest zaklatott és zajos. Ha fokozatosan növeljük a meditáció időtartamát, azt is észrevehetjük, hogy az elménk a meditáció elmélyülésével párhuzamosan inkább lelassul, és nyugodtabbá válik. Összegezve: a meditáció technikája valójában egyszerű. Üljünk nyugodtan, engedjük a légzésünket egyenletessé, az elménket nyugodttá és csendessé válni. Míg el nem kezdünk meditálni, gyakran nem is vagyunk tudatában, mennyire zajos az elme. Célunk az, hogy a zaj önmagától csendesedjen el. Sokan azt hiszik, hogy ha valóban jól megy a meditáció, akkor drámai mentális élményeket kell tapasztalniuk: például látomásokban részesülnek, fényeket, és színeket látnak. Az egyszerű igazság az, hogy a meditáció fejlődésével a nyugalom és csend érzésének elmélyülését kell tapasztalnunk. Egyesek lehet, hogy testi érzéseket tapasztalnak – nyilallást, rángásokat, vagy egyéb hatásokat. Ezek általában azt jelzik, hogy a testben valahol feszültség rejlik, vagy mentális és érzelmi reakciókról van szó, amelyeket nem szabad összekevernünk a mélyebb szintű tudatállapotokkal. Ha megfigyeljük milyen típusú élmények foglalkoztatják az elmét, általában véve azt fogjuk találni, hogy a kellemes, boldog érzések ritkán okoznak problémát, ellenben a negatív érzelmek, vagy vágyak oly sok figyelmet követelhetnek, hogy az elménk mással sem akar foglalkozni. Ha elkezdjük megfigyelni a meditációnak a testünkre, a tudatunkra, és a személyiségünk egészére gyakorolt áldásos hatását, lehet, hogy érdeklődni kezdünk a meditáció rendszerének haladóbb részét képező mélyebb szintű gyakorlatok, technikák iránt. Ha komolyan, és lelkiismeretesen meditálunk, határozottan, fokozatos változást fogunk észlelni életünk számos területén. Ne adjuk fel türelmetlenségből, vagy lustaságból. Ha gyakorolunk, biztosan fejlődni fogunk.