Az állatorvosok, az empatikusak, tudják hogy a végstádiumú kutyák a haláluk utolsó perceiben, pillanataiban, szemükkel a gazdijukat keresik. De, legtöbbször a gazdik nincsenek sehol, mert az ember olyan, hogy képtelen végignézni a legjobban szeretett, imádott kutyája haláltusáját, inkább ilyenkor kimegy a szobából, vagy a rendelőből.
Nem jól teszi. A kutyának nagy megnyugvás, ha halálának utolsó pillanataiban szemkontaktust tud teremteni a gazdival. Sőt, ha óvatosan, gyengéden átöleljük, ezzel nagyban a segítségére vagyunk az átkelésben. A kutyának nagyon fájdalmas tud lenni, ha utolsó óráiban nem vagy vele, nem nézel a szemébe, s nem segíted az átkelését az amúgy is – fizikailag is fájdalmas – órákban.
Ne hagyd hogy idegen, vagy idegenek vegyék őt körül ebben a helyzetben, mert a kutya nem tudja, nem érti, hogy miért mentél ki a szobából, vagy a rendelőből. Ő csak azt látja hogy elmentél, amikor olyan nagy szüksége lenne rád. Azt hiszi cserbenhagytad, hogy már nem szereted, sőt, akár még önmagát is okolná, úgy érezné hogy a haláltusájával megbántotta imádott gazdiját. Nem tudja hogy azért mentél ki, mert nem bírod végignézni az elvesztését, s inkább az emberi egód miatt, a saját fájdalmadat tompítandó, hagytad őt magára.
Ne tedd! Maradj mellette, hidd el az ő átkelése is kevésbé lesz fájdalmas, mint ahogyan a későbbiekben neked is a gyászod elviselhetőbb lesz, ha majd visszaemlékszel a szemében kihúnyó fényre, s az egyre jobban elernyedő ölelésére. Maradj mellette!