Néhány szó a Nemzeti Konzultációról… Mindig, minden esetben becsületesen kitöltöttem és visszaküldtem, hogy pártunk és kormányunk a mi megerősítő igenünkkel felvértezve, szembe tudjon szállni a magyar népet fenyegető külső- és belső ellenséggel szemben. De, ennyi volt! A mostani már nagy valószínűséggel a szemétkosárban fog landolni, mert ahogyan az előzőek után sem történt érdemi változás az életemben, a mostani után sem fog. Ezek a bugyuta, propagandisztikus kérdések amúgy is csak a biztosítékot verik ki az emberben, érdemi előrelépést nem hoznak.
Vegyük csak szerény személyemet. 2010 óta folyamatosan a Fidesz-KDNP-re szavaztam, mindenféle – országgyűlési, európai parlamenti, s önkormányzati – választásokon, kitartóan és meggyőződésből. Soha nem rendültem meg, s ha az ideológiai szempontokat nézzük, most sem fogyott el a hitem. A problémám a Fidesz gazdaságpolitikájával van. Ami nincs! Voltak évek, 2010 és 2020 között, mikor voltak reménybeli próbákozások, de valójában igazi áttörést a gazdasági szerkezetünk formálásában nem hozott. Egy gyártósor vagyunk, amit a külföldi nagy vállalatok, gyárak, lefektettek az országunkban kelet-nyugat, s észak-déli irányban. S ezen gyártósorok mentén a magyar kétkezi munkavállalók felsorakoztak, s ezáltal a 2010-ben a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai triónak köszönhetően hatalmasra nőtt munkanélküliség, valóban megszűnt, de ennyi. A gazdasági szerkezetünk tehát egy összeszerelő üzem. 2020 után, még a próbálkozások is, – ami egy jobb irányba vinné a gazdaságpoltikát, is megszűntek – s Nagy Márton színrelépésével egy ötletelésektől teli, kísérleti nyulak lettünk szeretett országunkban.
De térjünk vissza szerény személyemhez, s nézzük a nyugdíjak alakulását, ami a mindennapi megélhetésemnek az alapja. Most, 2024 év végén, semmivel sem tudok többet vásárolni a nyugdíjamból, mint tudtam 2010-ben. Sőt, kevesebbet tudok, mert az infláció követés alapja, amivel évről-évre megemelkedik a nyugdíjam, nem a nyugdíjas kosárban lévő termékek inflálódása, hanem a KSH által megállapított átlagos infláció. Amiben mint tudjuk benne van a faltól-falig érő lapos tévé, s a kenyér és a tej ára is. Én leszarom a lapos tévét, én csak a kenyeret és a tejet szeretném évről-évre olyan áron megvásárolni, hogy ne koptassa folyamatosan a nyugdíjamat. De, nemcsak ez a baj. Nyilván az aktív munkavállalók fizetése nem csak az infláció mértékével emelkedik, hanem azon túl is. Így aztán az ő fizetésük évről-évre magasabb, mint ahogyan a fizetésük vásárlóereje is. Mivel nálunk nyugdíjasoknál a svájci indexálást megszüntették, ezért mi évről-évre, relatíve szegényebbek leszünk. Az olló a munkavállalók fizetése és a nyugdíjasok illetménye között egyre szélesebbre nyílik. Tehát mégegyszer: 2010-ben több mindent tudtam vásárolni a nyugdíjamból, mint most a 2024. év végén.
Visszatérve a Nemzeti Konzultációhoz… Ha olyan kérdések lennének benne, mint:
A: Akarja hogy továbbra is Nagy Márton legyen a gazdasági miniszter, és továbbra is az ő éjjeli szivárványos ötletei határozzák meg a gazdaságpolitikánkat?
B: Vagy, rúgjuk őt picsán, s keressünk helyette egy valódi közgazdászt?
Vagy még tovább…
A: Akarja továbbra is, hogy jólétben utolérjük Ausztriát?
B: Vagy megelégszik azzal, hogy utolérjük Csehországot és Lengyelországot?
Vagy még tovább…
A: Akarja hogy teljesítsük a Brüsszelnek tett ígéreteinket, hogy végre hazahozhassuk a többezer milliárdnyi forint uniós pénzt?
B: Vagy nem akarja, mert igazából nincs rá szükségünk, sőt toljuk le mindannyian a gatyánkat, s mutassuk csupasz ülepünket Brüsszel felé?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre meggondolnám a választ…