Kedves ember… az én utam itt ér véget. Nem éreztem fájdalmat, ne aggódj. Csak nagyon szomorú voltam. De megszoktam az egyedüllétet. Úgy meghalni, hogy senki sincs mellettem, ismerősnek tűnt… Annyi évet töltöttem ebben a kennelben, hogy elkezdtem szeretni ezt a négy falat, és úgy tekintettem rájuk mint az egyetlen helyre a világon, ahol biztonságban érzem magam. Azt hiszem, egyszerűen csak szerencsétlen voltam. Soha nem csodálkoztam azon, hogy az élet miért adta nekem ezt a sok fájdalmat. Valószínűleg a sors akarta így…
Kedves ember… nem akarom, hogy rosszul érezd magad, csak azt akartam hogy tudd, hogy ott voltam amikor barátot kerestél… bárcsak ne azt a pufók kiskutyát választottad volna abban az állatkereskedésben. Bárcsak valaki megmutatta volna neked a helyes utat. Bárcsak sok évvel ezelőtt meglátogattad volna a kennelemet, és engem választottál volna az aranyos, fajtatiszta kiskutya helyett. Amikor azt hitted hogy olyan kutyát akarsz, amelyik csóválja a fejét, amikor visszajössz, bárcsak tudtad volna, hogy ezt és még többet tettem volna érted. Amikor olyan kutyát kerestél, aki a lábadhoz fekszik, amíg te a kanapén pihensz, én lehettem volna az a kutya. Amikor olyan kutyát kerestél, akivel megmászhatod a legmagasabb hegyeket, én lehettem volna a legjobb választásod. Azt akartam, hogy tudd, bármi lehetek, amit csak akarsz.
Kedves ember… nem a te hibád. Tudom hogy volt számomra egy anya, és neked kellett volna annak lenned. Csak mi sosem találkoztunk. Talán azért nem találkoztunk soha, mert olyan sokan vannak hozzám hasonlók és olyan kevesen, mint te. Egy anyának tudnia kell, hogy hol keressen, de még az anyák is hibázhatnak néha. Bárcsak ne követtél volna el hibát.
Kedves ember… ne sajnáld. Ne sírj. Tegnap este, amikor elaludtam, azt hiszem, rólad álmodtam. Eljöttél a ketrecemhez, kinyitottad az ajtót és elvittél sétálni. Aztán kocsikáztunk, hazavittél, én pedig nyitott szemmel feküdtem az ágyamon, és mindent láttam, amit csak lehetett. Tudom, milyen vagy, milyen az illatod, ismerem a hangod és a hajad színét. Nem ismertél engem, de ez nem baj. Egyáltalán nem vagyok különleges, és az illatom sem kellemes. Én csak egy kutya vagyok. Lehettem volna, a te kutyád is.
Kedves ember… sajnálom, hogy nem mondtam el, hol lakom. Azt hittem, te tudod. Ma boldogan haltam meg. Amikor megpróbáltam felébredni, hallottam, hogy a hangod hívogat, és ez volt a legédesebb hang, amit valaha hallottam.
(A kutya, akit örökbe fogadhattál volna…)