Az izraeli-palesztin konfliktus egy hosszú és összetett történelmi, politikai és katonai konfliktus a Közel-Keleten, amelynek gyökerei a 20. század elejéig nyúlnak vissza. A konfliktus alapvetően arról szól, hogy két nép, az izraeli és a palesztin, ugyanazt a területet tekintik saját hazájuknak, és mindkét félnek vannak történelmi, vallási és nemzeti igényei és jogai rá. A konfliktus legfontosabb eseményei és tényezői a következők: A Balfour-nyilatkozat: 1917-ben a brit kormány ígéretet tett arra, hogy támogatja egy zsidó nemzeti otthon létrehozását Palesztinában, ahol akkor a lakosság több mint 90%-a arab volt. Ez a nyilatkozat felkeltette a cionista mozgalom reményeit, amely egy zsidó állam létrehozására törekedett, és növelte az arabok ellenállását és elégedetlenségét.
A brit mandátum: 1923 és 1948 között Nagy-Britannia gyakorolta a hatalmat Palesztina felett, amelyet az első világháború után a török birodalomtól kapott. Ebben az időszakban a brit kormány segítette a zsidó bevándorlást, amelynek sok tagja az európai nácizmus elől menekült, és szembesült az arabok tiltakozásaival és sztrájkjaival.
Az ENSZ-partíciós terv: 1947-ben az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) javasolta, hogy Palesztina két külön államra, egy zsidóra és egy arabra, legyen felosztva, Jeruzsálem pedig nemzetközi ellenőrzés alá kerüljön. A zsidók elfogadták a tervet, az arabok elutasították. A terv soha nem valósult meg, és kirobbant a 1947–1949-es palesztin háború.
Izrael megalapítása: 1948. május 14-én a zsidók kikiáltották Izrael államot, amelyet az Egyesült Államok és más országok elismertek. Másnap az arab államok hadat üzentek Izraelnek, és megkezdődött az első arab-izraeli háború. A háború végére Izrael kiterjesztette területét a partíciós tervnél nagyobb mértékben, több mint 700 ezer palesztin menekültté vált, és Egyiptom megszállta a Gázai övezetet, Jordánia pedig a Nyugati partot.
A palesztin felszabadítási szervezet (PFSZ): 1964-ben alakult meg a PFSZ, amelynek célja a palesztin nép képviselete és a zsidó állam elleni harc volt. A PFSZ több katonai és politikai csoportot foglalt magába, köztük a Fatah-ot, amelyet Jasszer Arafat vezetett. A PFSZ több gerillatámadást és merényletet hajtott végre Izrael ellen, és a palesztin nemzeti mozgalom vezető erejévé vált.
A hatnapos háború: 1967-ben Izrael megelőző csapást mért Egyiptomra, Szíriára és Jordániára, amelyekkel szemben feszültség nőtt ki. A háború során Izrael elfoglalta a Gázai övezetet, a Szinai-félszigetet, a Nyugati partot, Kelet-Jeruzsálemet és a Golán-fennsíkot. A háború után az ENSZ Biztonsági Tanácsa elfogadta a 242.határozatot, amely felszólította Izraelt, hogy vonuljon ki az elfoglalt területekről, és elismerte a régió minden államának jogát a békés létezéshez.
Az októberi háború: 1973-ban Egyiptom és Szíria meglepetésszerű támadást indított Izrael ellen a jom kippuri zsidó ünnepen, hogy visszaszerezzék az 1967-ben elvesztett területeket. A háború eleinte az arabok javára fordult, de Izrael visszaverte a támadást, és a háború végére nem változott a területi helyzet. A háború után az Egyesült Államok közvetítésével béketárgyalások kezdődtek, amelyek eredményeként Egyiptom és Izrael 1979-ben békét kötöttek, és Izrael visszaadta a Szinai-félszigetet Egyiptomnak.
Az izraeli telepesek: 1967 óta Izrael több mint 600 ezer zsidó telepest telepített a Nyugati partra és Kelet-Jeruzsálembe, amelyeket a nemzetközi jog illegálisnak tekint. Az izraeli telepesek gyakran konfliktusba kerülnek a palesztinokkal, akiknek a földjeit, vízkészleteit és mozgásszabadságát korlátozzák az izraeli katonai ellenőrzés és a telepesek által épített falak, utak és biztonsági kerítések. Az izraeli telepesek egy része vallási és ideológiai okokból ragaszkodik a területekhez, amelyeket bibliai örökségüknek tartanak, mások pedig gazdasági és biztonsági előnyöket élveznek.
Az első intifáda: 1987-ben a palesztinok spontán felkelést indítottak az izraeli megszállás ellen a Gázai övezetben és a Nyugati parton, amelyet intifádának (felkelésnek) neveztek. Az intifáda során a palesztinok kövekkel, molotov-koktélokkal és más primitív eszközökkel szembeszálltak az izraeli katonákkal, akik lőfegyverekkel és könnygázzal válaszoltak. A négyéves intifáda több mint ezer palesztin és több mint száz izraeli halálát követelte, és nemzetközi nyomást gyakorolt Izraelre, hogy tárgyaljon a palesztinokkal.
Az Oszlói megállapodások: 1993-ban Izrael és a PFSZ titkos tárgyalásokat folytatott Oslóban, Norvégiában, amelyek eredményeként történelmi megállapodásokat írtak alá a Fehér Házban. Az Oszlói megállapodások elismerték a PFSZ-t, mint a palesztin nép képviselőjét, és a PFSZ elismerte Izrael jogát a békés létezéshez. A megállapodások célja az volt, hogy öt év alatt létrehozzanak egy palesztin önkormányzatot.
Mégis mi lehetne végleges és jó, s mindenki által elfogadott megoldás? Ez egy nagyon nehéz és bonyolult kérdés, amelyre nincs egyszerű válasz. A konfliktus megoldására több lehetséges modell létezik, amelyeket a nemzetközi közösség, a felek és a szakértők vitatnak.
Néhány példa ezekre a modellekre a következők: A kétállami megoldás: Ez a modell azt javasolja, hogy létre kell hozni egy független és életképes palesztin államot a Gázai övezetben és a Nyugati parton, Kelet-Jeruzsálemmel mint fővárossal, amely békében él Izrael mellett. Ez a modell a leginkább elfogadott és támogatott a nemzetközi közösség által, és az Oszlói megállapodások alapján. Azonban ez a modell számos akadályba ütközik, mint például az izraeli telepesek jelenléte, a palesztinok megosztottsága, Jeruzsálem státusza, a palesztin menekültek jogai, a biztonsági garanciák és a határok meghatározása.
Az egyállami megoldás: Ez a modell azt javasolja, hogy létre kell hozni egy demokratikus és szekuláris államot, amelyben az izraeliek és a palesztinok egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel rendelkeznek. Ez a modell a palesztin nacionalisták és a baloldali izraeliek egy része által támogatott, akik úgy vélik, hogy ez az egyetlen igazságos és fenntartható megoldás. Azonban ez a modell számos ellenállásba ütközik, mint például az izraeli zsidó többség félelmei, a palesztinok elnyomása, a vallási és etnikai identitások konfliktusa, a politikai és gazdasági egyenlőtlenségek és a terrorizmus veszélye.
A regionális megoldás: Ez a modell azt javasolja, hogy a konfliktus megoldását be kell ágyazni egy szélesebb regionális békefolyamatba, amely magában foglalja Izrael és az arab államok normalizálását, együttműködését és integrációját. Ez a modell az izraeli pragmatisták és a mérsékelt arabok egy része által támogatott, akik úgy vélik, hogy ez a modell elősegíti a biztonságot, a stabilitást, a fejlődést és a modernizációt a Közel-Keleten. Azonban ez a modell számos kihívással szembesül, mint például az arab közvélemény ellenállása, az iráni befolyás, a szíriai polgárháború, a libanoni Hezbollah, a jemeni Húszik, az Iszlám Állam és más radikális csoportok.
Ezek a modellek tehát csak néhány példát mutatnak arra, hogy hogyan lehetne megoldani ezt a konfliktust, de egyik sem könnyű vagy garantált. A konfliktus megoldásához mindkét félnek kompromisszumokat kell kötnie, és el kell ismernie a másik fél jogait és igényeit. A konfliktus megoldásához a nemzetközi közösségnek is aktívabban és hatékonyabban kell közvetítenie, és nyomást kell gyakorolnia a felekre, hogy tartsák be a nemzetközi jogot és az emberi jogokat. A konfliktus megoldásához a civil társadalomnak is fontos szerepe van, hogy építsen hidakat, békét és párbeszédet az izraeliek és a palesztinok között. A konfliktus megoldásához a reményt és a jövőképet is meg kell őrizni, hogy egy jobb és békésebb világ lehetséges legyen a Közel-Keleten.
Izrael úgy kezeli a palesztin területeket, mintha azok három különálló részből állnának: a Gázai övezet, Ciszjordánia és Jeruzsálem, melyet bekebelezett saját szuverén területébe. Izrael csak abban az esetben engedi meg a palesztinoknak hogy utazhassanak ezek között a részek között, ha különleges engedélyt szereznek, amelyet ritkán adnak ki.
Ciszjordániában Izrael tartja ellenőrzés alatt az összes bejárati és kijárati pontot. Izrael ellenőrzi az utazást Ciszjordánián belül is. Két fő ellenőrzési pont osztja meg a ciszjordániai területeket – a déli, középső és északi részén Ciszjordániának. Az ellenőrzési pontok a következők: A Za’atara ellenőrzési pont Nablus és Ramallah között, ahol időről időre van személyzet is, és a Container ellenőrzési pont Abu Dis-től keletre, ahol mindig van személyzet.
A katonaság szintén felállított vaskapukat a legtöbb ciszjordániai falu bejáratainál, lehetővé téve, hogy akár perceken belül lehessen izolálni az embereket a lehető legminimálisabb személyzet segítségével. Mikor ezek be vannak zárva, az emberek saját városaikba vannak bebörtönözve. Ők csak akkor mehetnek ki, ha a kapuk nyitva vannak.
A palesztinoknak meg van tiltva, hogy Ciszjordánia egyes részeire szabadon bejárhassanak. Ezek között a korlátozott területek között található az összes „telep zóna” terület a telepek közigazgatási határian belül, a Jordán völgye, Kelet- Jeruzsálem, tiltott utak és más egyéb „lezárt” területek. Nehéz becslésekbe bocsátkozni a teljes területet illetően, de ez több, mint Ciszjordánia teljes területének 50%-a.
Jeruzsálemen belül Izrael ellenőrzési pontokat állított fel, melyek elzárják a palesztin lakónegyedeket az Elválasztó Védőfal másik oldalán a város többi részétől. Ez arra kényszeríti a Jeruzsálemben lakó 140 000 palesztint, hogy zsúfolt, forgalmas ellenőrzési pontokon keljenek át, ha el akarnak jutni saját városukba.
Hebront a H1 és H2 körzetekre osztották fel az 1997-es Hebroni Protokol alapján. A H1 lefedi a belváros kb. 80%-át, és palesztin civil és biztonsági ellenőrzés alatt áll. A H2 körzet izraeli katonai ellenőrzés és palesztin civil ellenőrzés alatt áll. A H2 körzetet ellenőrző pontok, útelzárások és katonai védfalak veszik körbe, melyek elzárják és jelentősen korlátozzák a palesztinok úthasználatát a város H1 körzetében található városrészek felé vezető utakon, sőt, a H2 egyéb részeihez, mint például az egyetlen ipari zóna felé vezető utakon is.
Ezek a korlátozások hatással vannak a kereskedelemre és idegenforgalomra, különösen ami a Hebroni Múzeumot, a régi műemléképületeket, és az Ibrahimi Mecsetet, a próféták és az igaz hebroniak szentélyeit illeti. Körülbelül 40 000 palesztin (Hebron City teljes népességének 20%-a ) a H2 körzetben lakik. Négy izraeli telep található a H2 körzeten belül, körülbelül 500 telepessel a pár ezerre tehető izraeli biztonsági erőkön kívül.
De milyen szerepe van a konfliktus megoldásában az Egyesült Államoknak és a nemzetközi közösségnek? Az Egyesült Államok fontos szerepet játszik ebben a konfliktusban, mint Izrael egyik legfőbb szövetségese, támogatója és közvetítője. Az Egyesült Államok hosszú ideje próbálja elősegíteni a békefolyamatot a két állami megoldás alapján, amely egy izraeli és egy palesztin állam létrehozását célozza. Az Egyesült Államok nagy mennyiségű pénzügyi és katonai segítséget nyújt Izraelnek, és befolyását használja arra, hogy nyomást gyakoroljon a palesztinokra, hogy ismerjék el Izrael jogát a létezéshez.Az Egyesült Államok több alkalommal is részt vett a tárgyalásokban, a tűzszünetekben és a megállapodásokban, mint például a Camp David-i, az Oszlói és a Road Map megállapodásokban.
Azonban az Egyesült Államok politikája nem mindig volt következetes és kiegyensúlyozott a konfliktusban. Néhány kritikus szerint az Egyesült Államok elfogult Izrael iránt, és nem veszi figyelembe a palesztinok jogait és igényeit. Az Egyesült Államok többször is megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, amelyek elítélték Izrael megszállását, telepespolitikáját és erőszakos fellépését. Az Egyesült Államok kapcsolata a Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ) is hullámzó volt, és többször is megszakadt, amikor a PFSZ támogatta Irakot a Perzsa-öböl háborúban, vagy amikor Izrael elleni támadásokat követett el. Az Egyesült Államok érdekei és prioritásai is változtak a régióban, és néha háttérbe szorították a konfliktus megoldását.
A legutóbbi időszakban az Egyesült Államok politikája jelentősen megváltozott a konfliktusban. A Trump-adminisztráció több olyan döntést hozott, amelyek ellentétesek voltak a korábbi amerikai állásponttal és a nemzetközi konszenzussal. Ilyen döntések voltak például az Egyesült Államok nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése, a Golan-fennsík Izraelhez tartozásának elismerése, a palesztinoknak nyújtott segélyek és az ENSZ Palesztin Menekültügyi Ügynökségének (UNRWA) támogatásának leállítása, valamint az Abraham-megállapodások előmozdítása, amelyek normalizálták Izrael kapcsolatát több arab országgal. Ezek a lépések növelték a feszültséget a palesztinokkal, és csökkentették az Egyesült Államok hitelességét. Nem tartották a békefolyamat őszinte közvetítőjének.
A Biden-adminisztráció újra megerősítette az Egyesült Államok elkötelezettségét a két állami megoldás iránt, de nem sietett visszafordítani Trump döntéseit, és nem tett erőfeszítéseket a tárgyalások újraindítására. Ehelyett az Egyesült Államok az izraeli-arab normalizációt és a palesztinoknak nyújtott segélyek újrakezdését támogatta. Az Egyesült Államok szerepe a konfliktusban továbbra is kulcsfontosságú, de sok kihívással és korlátozással szembesül.
A nemzetközi közösség fontos szerepet játszik ebben a konfliktusban, mint a békefolyamat támogatója, közvetítője és ellenőrzője. A nemzetközi közösség több szervezetet, kezdeményezést és mechanizmust hívott segítségül, hogy segítse a konfliktus megoldását, mint például az Egyesült Nemzetek Szervezetét (ENSZ), a Közel-keleti Kvartettet, az Arab Békekezdeményezést és az Európai Uniót. A nemzetközi közösség több alkalommal is felszólította a feleket, hogy álljanak le a harcokkal, tartsák be a nemzetközi jogot és az emberi jogokat, és térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz. A nemzetközi közösség több határozatot, nyilatkozatot és megállapodást is elfogadott, amelyek elítélték az erőszakot, elismerték a két állami megoldást, és javaslatokat tettek a konfliktus rendezésére.A nemzetközi közösség pénzügyi, humanitárius és technikai segítséget is nyújtott a palesztinoknak, hogy javítsák életkörülményeiket és intézményeiket.
Azonban a nemzetközi közösség politikája nem mindig volt hatékony és egységes a konfliktusban. Néhány kritikus szerint a nemzetközi közösség nem gyakorolt elég nyomást Izraelre, hogy vonuljon ki az elfoglalt területekről, állítsa le a telepespolitikáját, és engedje meg a palesztin állam létrehozását. A nemzetközi közösség többször is szembesült az Egyesült Államok vétójával, amely megakadályozta az ENSZ Biztonsági Tanácsának fellépését. A nemzetközi közösség többször is elmaradt a vállalt kötelezettségeitől, és nem biztosította a megfelelő ellenőrzést és végrehajtást a kötött megállapodásoknak. A nemzetközi közösség érdekei és prioritásai is változtak a régióban, és néha elhanyagolták a konfliktus megoldását.
A jelenlegi időszakban a nemzetközi közösség újra aktivizálta magát a konfliktusban, és több új kezdeményezést indított el. Ilyen kezdeményezések voltak például az Abraham-megállapodások, amelyek normalizálták Izrael kapcsolatát több arab országgal, a Biden-adminisztráció újraélesztése a két állami megoldást, és az ENSZ Közel-keleti megbízottjának erőfeszítései a tűzszünet és a humanitárius segítségnyújtás elősegítésére. Ezek a lépések reményt adnak arra, hogy a nemzetközi közösség hozzájárulhat a konfliktus enyhítéséhez és rendezéséhez.
De mi a helyzet ma? 2023. október 7-én, szombaton reggel rakéták ezreit zúdította a meglepett Izraelre két Irán-támogatta militáns szervezet a Hamász és a Hezbollah, majd a Gázai övezetből hamarosan megindultak a határon át a palesztin támadók. Több ezer rakéta zúdult Izrael déli területeire a Gázai övezetből, Beér-Sevától Tel-Avivig szóltak a szirénák. Rakétatalálat érte a Gázai övezettel északon szomszédos városokat, Askelónt és Javnét. A palesztin militáns szervezet, a Hamász szerint ötezer, az izraeli hadsereg szerint 2500 rakétát lőttek ki. Számos izraeli lakóövezetet füst takart be, ki-ki ott keresett menedéket, ahol tudott. Mohammed Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka közleményt adott ki, bejelentve az Al-Aksza Vihar hadműveletet.
A Hamász terrorszervezet fegyveresei rajtaütöttek az Izrael állam déli részén található Gázai-övezet körül elhelyezkedő településekre, támadásaik során nem kíméltek férfit, nőt, gyermekeket, időseket, különös kegyetlenséggel, a Holokauszt óta nem látott számban gyilkolták és kínozták meg válogatás nélkül az embereket, elsősorban zsidókat, de más nemzetek helyszínen tartózkodó állampolgárait is. A Negev-sivatagban tartott szabadtéri Nova Fesztivál rendezvényén 260 fiatalt gyilkoltak meg a Hamász fegyveresei. A terroristák csak aznap megközelítőleg ezer ember életét oltották ki, mára kiderült hogy 1400 körüli az áldozatok száma, több százakat pedig elhurcoltak Gázába, ahol azóta is fogva tartják őket.
Október 8-án Izrael hivatalosan hadiállapotot hirdetett, az 1973-as jom kippuri háború óta először. 300 ezer tartalékost hívtak be, a legtöbbet az ország történetében. Október 27-én az izraeli hadsereg megindította a támadást a Hamász ellen, és bevonult a Gázai övezet területére. Jelenleg kíméletlen harcok folynak, az izraeli hadsereg körbekerítette Gáza várost és a Hamász fegyvereseinek kíméletlen likvidálására készül.
A háború pedig azóta is tart a felek között, mely mindkét oldalról emberek százainak követeli az életét.