A tíz bika képek a csan gyakorlás folyamatának és fejlődésének jelképei. Mikor Kína egy mezőgazdasági társadalom volt, az emberek ökröktől és bivalyoktól függtek a föld megmunkálásánál. Ezek az állatok fontosak voltak, erősek és az emberi élet részei, ezért a bika hasonlata jelentőségteljes volt az akkori buddhisták számára.
A bika példája mint a gyakorlás jelképe megtalálható egy történetben a Tang korból (618-906). Egy szerzetes a kolostor konyháján dolgozott, mikor a mester bement és megkérdezte, mit csinál. Így válaszolt:
– Semmi különöset, csak terelgetem a bikát.
– Hogyan terelgeted? – kérdezte a mester.
– Minden alkalommal, amikor a bika elmászkál füvet enni, miközben dolgoznia kéne, megzabolázom és visszaviszem dolgozni. – válaszolt a szerzetes.
Ez a történet kung-anná vált, amiben a bika jelképezi a tudatot, melyet a pásztornak képeznie kell. A csan gyakorlatban a hangsúly a tudati van, nem a testi gyakorláson van. Ha a tudat nem tiszta, nem lehet tisztaság a testben és a beszédben.
A Lótusz szútrában a fehér bika egy jelkép a születés és halál, avagy a szamszára meghaladására. Bárki, aki látja a fehér bikát, látja a nagy járművet (mahájána), mely elvezet a buddhasághoz.
Sok változata készült a tíz bika képeknek a Szung dinasztia idejében (960-1279). Gyakran vers kísérte a képeket. A leghíresebbet ezek közül Kua-an Si-juannak tulajdonítják, aki egy tizenkettedik századi csan mester volt a Lin-csi iskolából. Mindegyik változat a csan gyakorlat folyamatát és szintjeit illusztrálja, mint ahogy a buddha-természet, saját eredendő természetünk felismerését is.
Hiszed, hogy megvan neked ez a bika, a buddha-természet magadban? Ha nincs hited a buddha-természet létezésében, vagy a lehetőségben, hogy megtapasztald saját belső énedet, akkor a bika terelgetése tárgytalan. Ha nincs bika amit terelgetni kell, nem létezhet bika terelgetés, nincs haladás. Ez igaz azokra az emberekre, akiket nem érdekel belső természetük felfedezése, és azokra is, akik egyszer elkapták a bikát és aztán elengedték.
1. Keresem a bikát
Gyomot félrehajtva keresek mindenütt,
Széles folyón, messzi hegyeken keresztül.
Elgyötörten, letörten, nincs már hol keresni,
Csak a juharfán éneklő éji kabóca hallatszik.
Seng-jen kommentárja:
Az első kép a „bika keresése”. Egy kezdő gyakorlót mutat, aki hallotta a Buddha tanításait és elhiszi, hogy mindannyiunknak van buddha-természete és módszereket kell használnia a gyakorláshoz, mint a meditáció és a leborulás, hogy felfedezze eredendő énjét.
2. Meglátom a nyomokat
Vízparton fa alatt sok nyom,
Illatos gyomok közt is meglátom.
Még mélyebben a hegyek közt szintúgy,
Mint égre tekintő orr, mi rejthetné el?
Seng-jen:
A gyakorló felfedezi a bika nyomait a második képen. Tudata elkezdett lecsendesedni és valamit érez, de látja, hogy a bikát nem könnyű megtalálni. Mások mondják, hogy ott van, de te bizonytalan vagy arról, hogy mit látsz. Az egy hegy, vagy egy felhő? A kezdő gyakorló csak nyomokat látott. Vajon a bikához tartoznak? Ezen a ponton ragaszkodsz a gyakorláshoz, és a gyakorlás arra hajt, hogy keress. A gyakorlás erősíti a hited. Ez a bika nyomainak meglátása.
3. Meglátom a bikát
Fülemüle énekel egy ágon,
Meleg nap, lágy szél, parti zöld fűzfák.
Itt van, többé nem rejtőzhet el,
Méltóságteli fej, szarvak, lefesteni is nehéz.
Seng-jen:
A harmadik képen a gyakorló látja a bika farkát. Korábban a nyomok látványa hitet adott neki, hogy szorgalmasan gyakoroljon, és most hirtelen meglátja az állatot. Ezt úgy is leírják, mint a tiszta tudat arcának meglátását, vagy mint a pillanatnyi eltűnését az énközpontúságnak. Néha úgy írják le a képet, mint az ember belső természetének meglátását, de ez csak a megpillantása valaminek, csupán a farka a bikának.
4. Elkapom a bikát
Hatalmas erőfeszítéssel elkapom,
Akarata és ereje nagy, legyőzni nehéz.
Időnként képes magas helyekre menni,
Felhők fölé, vagy mély barlangba.
Seng-jen:
A gyakorló elkapja a bikát és megpróbálja irányítani egy kötéllel az „elkapni a teljes bikát” című negyedik képen. Meglátja saját buddha-természetét, de még mindig zaklatottságot tapasztal, amit a sóvárgás, a harag, a nem tetszés és a neheztelés okoz. A tudat megannyi módon hoz létre zaklatottságot válaszul arra, ami körül veszi. Látva belső természetét, a gyakorló vigyáz, hogy ne hozzon létre zaklatottságot és tudja, hogy a környezet nem valódi, állandó létező. Ettől még zaklatottságot tapasztal és muszáj megfelelő módszereket és nézeteket használnia, mint a meditáció és az okok és feltételek megértése, hogy kezelje a problémákat. A módszerei és nézetei a csannak teszik ki a bikát irányító kötelet
5. Megszelidítem a bikát
Ostor és kötél nem elhagyható,
Nehogy porba és szennybe menjen.
Megszelídítve tiszta és engedelmes lesz,
Láncok nélkül is követi az embert.
Seng-jen:
Az ötödik képet egyszerűen „bika terelésnek” nevezik. Már mint bölcs, a gyakorló könnyedén vezeti a bikát a kötélnél fogva. Nagyjából a tizenegyedik és tizennegyedik szintjét érte el a mahájána bódhiszattvaságnak. Bár ritkán zaklatott, továbbra is szorgalmasan gyakorol és fogadalmakat tesz. A bikát terelő és a bika irányvétele már tiszta.
6. Bikán lovagolva hazatérek
Megülve a bikát kényelmesen hazaindulok,
Fuvolám dala az est vörös felhőibe száll.
Egy ütem, egy dallam, korlátlan értelem,
Ismerve a hangot minek kéne beszélni?
Seng-jen:
„Haza lovagolni a bikán” a hatodik kép, egy jól nevelt és engedelmes bikát mutat, mely ismerős az úton. A bikát terelő erőfeszítés nélkül ül a hátán, játszik fuvoláján. Ez az első bhúmi helyzete, vagy a negyvenegyedik szintje a bódhiszattvaságnak. A gyakorlónak nincs többé szüksége tudatos erőfeszítésre, hogy folytassa gyakorlatát és fogadalmakat tegyen. A bika egyszerűen megy tovább az úton. A gyakorló cselekedetei megfelelőek minden helyzetben.
7. Bikát elfelejtve magam maradok
Bikán ülve elérem hegyi otthonomat,
Lám a bika eltűnt, az ember nyugalomban.
A nap magasról tűz, mégis álmodok,
Ostor és kötél a fűkunyhóban hagyva.
Seng-jen:
A hetedik kép a „bika elfelejtése”. A bika eltűnt. Csak a gyakorló marad. Ez a pont az első és a nyolcadik bhúmi szintje között van, és a bódhiszattva ösvény negyvenegyedik és negyvenhetedik fokozata között. A gyakorló nem tesz erőfeszítést. A kezdő gyakorlás olyan, mint árral szemben úszni. Nagy erőfeszítés kell hozzá. Később az úszó egy a vízzel. Vajon van még úszás?
8. Ember és bika is elfelejtve
Ostor, kötél, ember, bika mind üres,
Tágas kék eget üzenet nehezen érne el.
Kályha tüzes tetején nem marad hó,
Ide érve az ősökhöz csatlakozhatok.
Seng-jen:
A bika és a bika terelője is eltűnt a nyolcadik képen. Csak egy kör, a kép kerete marad. A hetedik kép elveszi a bikát, ami a világot jelképezi, a tárgyat. Végül, az alany is eltűnik a nyolcadik képen. Semmi sem marad. Nincs cél és nincs gyakorló.
9. Visszatérés a forráshoz
Visszatérni a forráshoz eleve hasztalan,
Jobb lett volna vaknak és süketnek lenni.
Kunyhóban ülve nem látok semmit odakint,
A folyó magától folyik, a virág magától piros.
Seng-jen:
A kilencedik kép, „visszatérés az eredethez”, egy hegyet és egy folyót mutat. A kezdő gyakorló helyeket és folyókat lát, de nem ismeri fel őket olyannak. A jártas gyakorló a hegyeket hegyeknek látja, a folyókat folyóknak. Visszatért a világba. Minden létezik, kivéve a ragaszkodása. Nincs többé gyakorlás vagy nem gyakorlás, bölcsesség vagy zaklatottság. Minden teljes, minden egy buddha, és a környezet egy buddha-föld.
10. Tárt karokkal a piacra érek
Csupasz mellkassal, mezítláb piacra érek,
Koszos-poros ruhában szélesen vigyorgok.
Szellemek és varázserő használata nélkül,
Kiszáradt fák azonnal virágba borulnak.
Seng-jen:
Hagyományosan egy koldust és egy koszlott ruhájú, nagy hasú szerzetest látunk a tizedik képen. A koldus jelképezi a szenvedést, a szerzetes egy gyakorló, aki befejezte gyakrolását. Elhagyta a hegyek elszigeteltségét és visszatért a világba segíteni minden lénynek. Nincsen zaklatottsága, de mivel mások szenvednek, természetesen segítséget nyújt az úton minden szükségben levő lénynek.
terebess.hu/Hadházi Zsolt